A következö bejegyzés augusztus 15-i keltezésü, így régen nem aktuális, de csak most áll módomban feltölteni. Tartozom továbbá a Györgyivel és Cilivel Titicaca-tónál tett látogatásunkkal kapcsolatos beszámolóval is. Már megírtam, de csak jövö héten tudom feltölteni. Bocs, kis türelmet kérek, kissé bonyolult nethez jutni...
Beletelt néhány napba, mire lelkileg is visszaértem, vissza túristából tanárba, felvéve a zeneiskolai élet napi ritmusát. Sok időnk nincsen szusszanni a San Ignacio-i szereplés után, hisz alig 3 hét maradt a következő megmérettetésig: augusztus utolsó hetében van a “Festival Temporada”, a környékbeli zeneiskolák évente megrendezet fesztiválja. Ilyenkor minden zeneiskola útra kel, és szerepel egy-két másik városban. Mi augusztus 27-én kerekedünk fel, és a tőlünk vagy 200 km-re délre levő Santiago de Chiquitos valamint valamint San José-ben fogunk fellépni. Említettem már, hogy az ifjakat itt leginkább utazással lehet lelkesíteni? Sok gyerek és fiatal amúgy ki sem mozdul San Miguel-ből, és ha kilátásban van hogy a kórus utazni fog, hát mindjárt megjelennek sorra az új tagok, és hirtelen – nem is értem miért – kedvük támad énekelni... Először jött a San Ignacio-i kiruccanásunk, és a Maquerule-vel aratott nagysikerű koncertünk. És biztos hogy nem elhanyagolható Györgyi és Cili segítsége, hogy velük a kórus kimozdult az egyhelyben topogásból, hogy végre megszólalt a külső segítséggel. Most pedig már kilátásban a következő út, hát így történt, hogy az eddig nyögve nyelősen működő kb. 15 fős kórusunk hirtelen meghaladta a 30-as létszámot, és láss csodát: jönnek is minden nap, és mindenre hajlandóak, alig van hiányzás. Az elmúlt hétvégén napi hat órát próbáltam velük, külön kétszer egy órát minden szólammal, és hát mit mondjak: le a kalappal, rengeteget fejlődtünk e két nap alatt! Mi tagadás, messze vagyunk még a céltól, de a haladás bíztató. Külön a szólamok már egészen használhatóan szólnak, most jön a kihívás, hogy ne hagyjuk magunkat összekavarni, ha más szólamok is bekavarnak... Szóval a munka kellős közepéből örömmel jelentem, hogy a február óta tartó, olykor kilátástalannak tűnő, gyakran a makacsság határát súroló kűzdelmem egy San Miguel-i kórus alapjainak megerősítésére immáron lendületbe jött! Fény évekre vagyunk még a céltól, de haladunk is felé, fénysebességgel! Drukkoljatok hát nekünk, hogy minden jól menjen! Csak most látom mennyire halálugrás volt bevállalni egy Vivaldi Gloria nyitókórust, no meg egy Laudate Dominum-ot (a helyi jezsuita barokk repertoárból) egy teljesen kezdő kórussal augusztus végére a fesztiválra, de nagyon dolgozunk, és van remény, hogy jó lesz!
Közben más szempondból is akadt okunk izgulni a fesztiválért. A megnövekedett létszámmal ugyanis – mint kiderült – nekünk kell állnunk az újoncok szállási költségeit, ami a szervezők elképzelései szerint 115 Bs lett volna fejenként és naponta (kb. 400 Ft), amit beszorozva 20 fővel és három nappal teljesen reménytelen volt, hogy állni tudjuk. Egy fél napom úgy telt, hogy azon törtem a fejem, hogyan mondjam meg este a belelkesült kórusnak, hogy mégsem megyünk... de aztán csak sikerült tárgyalni az önkormányzat kultúrreferensével, aki megdumálta nekünk a fogadó város illetékeseivel, hogy talán tornateremben is alhatunk, matracokon, nincs igényünk szállodára... Még nem teljesen lezárt az ügy de úgy tűnik, megoldjuk a dolgot. Na de ezek után aztán úgy kell énekelnünk, mint az angyalok!!!
Persze készülünk a zenekarral is, gőzerővel, két teljes Chiquito-szonátával, Vivaldi cselló- és hegedűversennyel, egy sorozta helyi népzenével, és persze az említett kórusművek kíséretével.
Na vissza a jelenbe:
A fesztiválért aztán még késöbb is volt alkalmunk izgulni, indulás elötti napon ugyanis "bloqueo"-t hírdettek. Erre fele így szokás nyomást gyakorolni az állam: ha valaki valamit el akar érni, hát pár napra lezárja az utakat, és megbénul a közlekedés. És nem ritkaság erre felé, hogy valaki valamit el akarjon érni. Végül a tárgyalások értelmében a bloqueo-t vasárnap estétöl kezdik. Gyors áttervezés hát. a vasárnapi San José-i kincertet átrakták délelöttre, hogy így még bloqueo elött hazatérhessünk, így némi rövidítéssel megmentve az út! Szombaton hát felkerekedtünk, este Santiago de Chiquitos-ban adtunk egy igazçan jól sikerült koncertet. (Ki nem hiszi, van felvételem, ha otthon leszek, megmutatom...).
Másnap aztán úton San José felé alaposan lerobban a buszunk, következés képpen a délelötti koncertböl semmi sem lett. No comment. Ennyit ízelítöül, hogy milyen Bolíviában tervezni valamit, és aztán mi lesz belöle. Ha európai ember nem tanulja meg itt könnyelmüen venni a dolgokat, hát beleörül.
Aztán én Chochis-ban kiszálltam. Chochis-t sokat emlegették már, Chochis Chiquitania Taizé-je, a lelkigyakorlatozók helyi paradicsoma. Most innen írok, itt fogom tölteni a hetet visszavonult magányban, kissé rendet rakni kicsi lelkemben, kihasználva, hogy most kissé nyugisabb az élet. Jövö héttöl aztán már készülünk a szeptember 29-i faluünnepre, az év legnagyobb eseményére, és egyben itt létem utolsó nagy eseményére. Utána aztán már repülök is egyenest az egyetemre, Graz-ba, ezért is fontos, hogy most tartsak egy lelki pihenö hetet, késöbb erre más nem lesz idö. Hát ezennel búcsúzom is a világtól egy hétre!
